Gazdasági Körkép

A blog a jelen gazdaságát, annak fejlődését és eseményeit tárgyalja, így szolgáltatva minél relevánsabb információkat a befektetői szférának. Itt nem csak a tőzsdei kereskedők vagy a különböző befektetési portfóliókban érdekeltek találhatnak hasznos írásokat, de a naprakész pénzügyi szakemberek is tájékozódhatnak segítségünkkel. Szerkesztőink mindegyike a pénzügyi piacon és a tőzsdei kereskedésben jártas szakember, így bizalommal forduljanak hozzánk akár valamely társoldalunkon keresztül is. Kellemes böngészést kívánunk!

Friss topikok

Címkék

Német választások a középpontban

2013.09.23. 22:31 Befektetés Blog

German-and-EU-flags-008.jpgAngela Merkel konzervatív pártja megnyerte a tegnap este tartott parlamenti választásokat, de éppen-hogy nem sikerült megszerezniük a teljes többséget, az ún. „szupertöbbséget”.
Merkel pártja, a Keresztény Demokrata Unió (CDU) és testvérpártja a CSU, a szavazatok 41.5%-át kaparintotta meg. Merkel pártjának mindössze 2 székre lett volna szüksége még a parlamentben az előbb említett szupertöbbséghez. Az eredmények azt mutatják, hogy Angela Merkel vezetési stílusa és politikája megnyerő a németek számára, és nagyrészt ennek az ereménye, hogy Merkel képes volt átvezetni Németországot a válságon, annak ellenére, hogy többen kritizálták amiatt, hogy visszatartotta a segítséget több bajban lévő EU-s ország felé.
Merkel így megkezdheti 3. mandátumát, de rögös út áll most előtte, hiszen valamilyen koalíció útján el kell érnie a szupertöbbséget. Legutóbbi megválasztásánál erre 65 napra volt szüksége, amikor is kevés dolog tudott előre haladni, mivel Merkelt és pártját túlságosan lefoglalták a koalíciós tárgyalások.
Merkel győzelme nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a status-quo továbbra is fennmarad, ami az EU-s országok megsegítését illeti, az elkövetkező időben várható egy rövidtávú bizonytalanság, amíg a CDU koalíciós tárgyalásokat folytat. Ez azt is jelenti, hogy pár hétig Merkelék még a rivaldafényben maradnak, és a tárgyalásokról kiszivárgó hírek befolyásolhatják a piacokat.

gomb1.jpg

Erősen zártak a magyar értékpapírok

2013.09.18. 19:58 Befektetés Blog

A vezető részvények többsége erősödött az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), amelynek részvényindexe, a BUX 224,84 ponttal, 1,24 százalékkal emelkedett, 18 423,68 ponton zárt pénteken.

2350e250-94b6-4c63-9c1e-79757f4b3a55.jpg


A részvénypiac forgalma 25,2 milliárd forint volt a héten, míg az előző héten 29,7 milliárd forint értékben születtek üzletek.

Hétfőn a magyar piac nagyon gyenge forgalom mellett enyhén alulteljesítő volt az európai börzékhez képest. A BUX-ot alapvetően az OTP árfolyamának csökkenése húzta nagyobb mértékben lefelé. Szakértők szerint a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatos kockázatok még mindig lefelé nyomják a bankpapír árfolyamát.

Kedden a BÉT már jobban követte a nemzetközi mozgásokat. A szíriai feszültség enyhülése megnyugtatta a piacokat, és jelentős emelkedést hozott a tőzsdéken, a BUX is egyszázalékos erősödéssel zárt.

Szerdán tovább javult a nemzetközi hangulat, és ez a magyar piacon is érződött, erősödő forgalom mellett 1,63 százalékkal emelkedett a BÉT részvényindexe. Aznap a Mol volt a piac sztárpapírja, az olajtársaság részvényei erős forgalomban 3,5 százalékkal drágultak arra hírre, hogy a Mol ajánlatot tett a Magnolia Finance Ltd. által kibocsátott, Mol-részvényekre váltható kötvények egy részének megvásárlására, minimálisan 83 százalékos árfolyamon.

gomb1.jpg

EURUSD - 2013.09.15

2013.09.18. 19:21 Befektetés Blog

 A kereskedés az elmúlt héten a vizsgált devizapáron igencsak bikásnak volt mondható. Az emelkedés 2013.09.06-körül kezdődött és kitartott egészen 09.12-ig, ezen a napon az árfolyamot az 1,3300-s szint lassította le, de a Fibo 61,8-ról pattant vissza ténylegesen. Majd 09.12 és 09.13 között rangelt az árfolyam Fibo 50,0 és 61,8 között. A nagy kérdés az, hogy az árfolyam áttöri-e majd a Fibo 61,8-as szintjét és elindul tartósan fölfelé. De van egy másik lehetőség, miszerint folytatódik tovább a korrekció.

  Az EURUSD H4-es grafikonja látható, amin jól láthatóak az előbbi állítások. Az 1,3300-as szintet erősnek mondanám, mivel hasonló szinten van, mint a Fibo 61,8, valamint visszatekintve az árfolyam már sok esetben tisztelte az 1,3300-t.

  A fundamentális adatokra 2013 szeptember 16-i hét közepén érdemes odafigyelni, mivel az USÁban lesz egy FOMC találkozó, ami általában jelentősen mozgatja az árfolyamot. Mindemellett egyéb hasznos adatok is napvilágot látnak, amikre jól lehet majd spekulálni.

gomb1.jpg

Ciprus, Portugália és talán más európai uniós országok is fizetésképtelenek

2013.07.25. 11:15 Befektetés Blog

Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank döntéshozói azért nem változtattak hozzáállásukon, mert ha például fizetésképtelennek minősítenék Portugáliát, akkor az ezt követő pénzügyi összeomlás átterjedne más országokra is - véli Natixis SA befektetési bank elemzője.
 Sajtóbejegyzés - 2013.07.25 - 2.jpeg
 
 
  Ciprus, Portugália és talán más európai uniós országok is fizetésképtelenek, annak ellenére, hogy az EU hivatalosan stabilnak minősíti ezeket − állítják a francia Natixis SA befektetési bank szakértői. Elemzésük szerint a nemzetközi hitelezők a görög válság 2009-es kirobbanásakor úgy vélték, hogy csupán egy kellően nagy hitelre van szükség az ország pénzügyi helyzetének stabilizálásához. A gazdaság strukturális problémáira nem fordítottak figyelmet, ám végül 2012-ben kénytelenek voltak rákényszeríteni a görög kötvények magántulajdonosait − elsősorban európai bankokat − követelésük jelentős részének elengedésére, azaz el kellett ismerniük az ország részleges államcsődjét.
  Az IMF ettől kezdve másként bánik Görögországgal, ami nem mondható el az EU-ról − mondja Patrick Artus, a Natixis elemzője. Ciprus és Portugália makrogazdasági mutatói világosan jelzik, hogy túlélésükhöz vagy mérsékelniük kell adósságukat vagy növelniük kellene elsődleges költségvetési többletüket. Artus szerint ezzel az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank döntéshozói is tisztában vannak. Azért nem változtattak a két országgal kapcsolatos hozzáállásukon, mert ha például fizetésképtelennek minősítenék Portugáliát, akkor az ezt követő pénzügyi összeomlás átterjedne más országokra is. Nincs olyan mechanizmus, amely útját állhatná ennek, miközben az eurózóna bankjai, mindenekelőtt a francia és a német pénzintézetek óriási európai államkötvénycsomagokat birtokolnak.
  Ha azonban egy bedőlt országot fizetőképesnek minősítenek, akkor tovább nő az adóssága, illetve finanszírozásának kockázata. A csődöt végül el lehet ugyan kerülni, de ez nagyobb kárt okoz, mint ha a helyzet elfogadásával vállalnák az említett tovagyűrűző hatást. Artus szerint az EU−IMF-hitelek csak átmeneti segítségként lennének hatásosak. Csupán levegővételnyi időt adhatnának ahhoz, hogy a megtámogatott ország magától is kilábaljon átmeneti pénzzavarából. Artus kételkedik abban, hogy Ciprus és Portugália elkerüli a részleges államcsődöt és úgy látja, hogy az EU lépései több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak.
log1. valt átmenete0888.jpg


A matematikusok meghódították a Wall Street-et

2013.07.23. 13:29 Befektetés Blog

A hagyományos City kereskedőket matematikusokra cserélik, akik nagy teljesítményű számítógépekkel hajtják végre a stratégiákat. De vajon hány oldalú ez az érme?

Wall-Street_Shia-Labeouf-suit_Photo-Credit-©-2009-Fox.jpg

Sok program arra lett programozva, hogy villámgyorsan végigkutassa az internetet olyan szavak után keresve, amelyek befolyásolhatják a világ tőzsdéit. Ezek a gondolkodást vagy gazdasági tudást nélkülöző programok villámgyorsan el tudják mozdítani az árfolyamokat, például a Dow Jones indexen pillanatok alatt 140 pontos árváltozást okozva 200 milliárd dollárt söpörtek ki a piacról.

Néhány perccel ez után egy riport látott napvilágot, ami megnyugtatta a részvevőket – hiszen gazdasági változás nem történt – és így a piac hamarosan visszatért a korábbi árakhoz, de az így előidézett veszteséget már senki nem kompenzálja. Utólag olyan hírek láttak napvilágot, hogy ez a program nem csupán keresi, de sok ezer darabszámban publikálja is ezeket a kulcsszavakat, amelyek komolyan megmozgatják a piacokat.

Fontos tudni, hogy ma már a Wall Street-en végrehajtott kereskedések 70%-át ilyen és ehhez hasonló programok hajtják végre, akiket matematikusok és programozók arra a célra alkotnak, hogy minden valós háttér vagy gazdasági adat nélkül, vagy azokat kihasználva tőkét szívjanak ki a piacról.

Sikeres kereskedőnek lenni ma már nehéz, ismerni kell a piacot és a kereskedésre valóban alkalmas pillanatokat, ezeket pedig csak a megfelelő szakembertől lehet megtanulni.  

log1. valt átmenete0888.jpg

Trafikozásra kényszerítene vállalkozókat a dohányközpont

2013.07.23. 09:48 Befektetés Blog

A helyi képviselő-testülettel jelöltetne ki egyes helyeken vállalkozókat dohánytermék ideiglenes árusítására a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. Máshol egyből a korábbi árusítók kaptak kedves hangú levelet arról, hogy „kijelölésre kerültek”. Az érintettek közül sokan azonban a jelek szerint nem túl lelkesek a lehetőségtől.

34899_3_1.jpg


A csanyteleki polgármester nem volt hajlandó választani a helyi kereskedők közül, bár levélben erre kérte a helyi képviselőket a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. Így pedig nincs dohányárusítás a faluban. A település mellett Csongrádban még tíz van hasonló helyzetben. Forgó Henrik polgármester azt mondta a hvg.hu-nak: az első koncessziós kör pályázati eredményhirdetése után kaptak levelet a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-től, hogy a képviselő-testület jelöljön ki egy kereskedőt, aki az átmeneti időben árusítja a dohánytermékeket, hiszen az első körben senki nem nyert koncessziót a. „A levelet azonban nem a főnökeinktől, a Belügyminisztériumtól kaptuk, ezért a törvényességi felügyelethez fordult településünk jegyzője: van-e joga a NDN Zrt.-nek ilyet kérni tőlünk? Azt a választ kaptuk, hogy természetesen nincs. Egyébként is, hogy tudnánk vállalni, hogy a 12 kereskedéssel foglakozó vállalkozó valamelyikét kiemeljük, és nekiadjuk csak úgy a koncessziót, még ha átmeneti időre is, hiszen a levélben erre kértek bennünket. Így testületünk úgy döntött, hogy nem jelölünk ki senkit, így egy kicsit a mi lelkünkön is szárad, hogy most nem lehet cigit kapni a faluban” – mondta Forgó, aki azzal is indokolta döntésüket, hogy „nem tudtam volna a hoppon maradt 11 kereskedő szemébe nézni”.

Majd újra termeszteni fogják?

A csanyteleki képviselők nem tudták, hogy első körben kik adták be a pályázatukat, csak pletyka útján terjed, hogy négyen is próbálkoztak, mind eredménytelenül. A második pályázati kiírásban pedig Csanytelek nem szerepel a célzott, eddig trafik nélkül maradt 1417 település között. „Nem értünk semmit! 2888 lakosú a falu, nem is tudom hányan dohányoznak, én 40 év után éppen januárban szoktam le, van még egy megkezdett doboz a kocsimban, majd szétosztom” – háborgott a polgármester. Az 50-es években az egész csanyi határt dohány lepte, szinte mindenki azzal foglakozott, voltak fermentálók is. Most a helyiek azzal ugratják egymást, legfeljebb megint belefognak, biztos kifizetődő.


Nem lesz egyszerű a kistelepülésekre visszavinni az árusítást

Az óföldeáki testület a két szóba jöhető üzletből választott. Nem volt nehéz, az élelmiszerbolt vezetője elutasította az ajánlatot azzal, hogy nem tud külön bejáratot csinálni, így maradt a kocsma. A tulaj könnyített feltételek mellett árulhat cigit, amíg a második pályázaton nem hirdetnek eredményt, bár Hajnal Gábor polgármester szerint aki akarta, az megpróbálta első körben. Most a kocsma tulajdonosa a raktárhelyiségből fog kialakítani egy külön részt, ahol árulni fogja a dohányt. Egyelőre persze nincs árusítás, még nem kötötték meg a szerződést a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-vel. Július 16-ig még árultak cigarettát, de utána le kellett söpörni a polcokról, hiszen szigorúan ellenőrzik az árusokat. Majd egy-két hét múlva ismét kipakolhatja a dohányt, s akkor az óföldeákiak is helyben vásárolt cigiből gyújthatnak rá.

Két dohányos egy faluban

Értetlenség fogadta a Dohánykereskedelmi Zrt. levelét az ország nyugati határvidékén fekvő Őrségben is. Velemér alig 70 lakosú falucska Vas megyében, Őriszentpéterhez közel. A falu egyetlen boltját három éve zárták be Kenyér Istvánék az alacsony forgalom miatt, ők most egy fogadót működtetnek. „Egyszer csak kaptunk egy levelet 'Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.' feladóval, hogy a fogadónk 'kijelölésre került' dohánytermék árusítására, mert a faluban korábban is mi árultunk ilyet. Én nem értem ezt a ’kijelölést’, ilyen a régi rendszerben volt szokás. Egy évig árulhatnánk cigarettát, de ez alatt az idő alatt is bármikor visszavonhatná a Dohánykereskedelmi Zrt. a jogot, már csak emiatt sem akartunk beszállni, korábban is csak a vendégeknek tartottunk néhány doboz cigarettát, a faluban összesen ketten dohányoznak, miattuk nem érné meg árulni” – mondta Kenyér István a hvg.hu-nak, aki szerint Veleméren senki nem fog cigarettát árulni, egyszerűen azért, mert nem éri meg.

A múlt héten a Baranya Ma hírportál is arról írt: több megyei kistelepülésről megkereste őket több boltot üzemeltető kereskedő, akit ideiglenesen kijelölt arra a helyi képviselő-testület, hogy az átmeneti időszakban, néhány hónapig dohányt árulhat. A baranyai hírportálnak az érintettek azzal indokolták a döntésüket, hogy ilyen rövid időtartamra, és ennyire bizonytalan feltételek mellett egyszerűen nem éri meg belevágni. Ráadásul az előírások szerint dohányterméket ők is csak elkülönített helyen árulhatnának, a már ismert 18-as karikás Nemzeti Dohánybolt felirat alatt, hetente legalább öt napon át, napi négy órában, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. szoftverét használva árulhatnának.

Kíváncsiak voltunk, hány településen jelöltek ki dohánytermék árusítására boltokat, és ezek közül hányan fogadták el a lehetőséget, ezért elküldtük ezzel kapcsolatos kérdéseinket a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt-nek. Válaszaikat természetesen közölni fogjuk.

log1. valt átmenete0888.jpg

További kamatvágás várható a Nemzeti Banktól

2013.07.22. 11:38 Befektetés Blog

Újabb 25 bázispontos enyhítést várnak piaci elemzők az MNB keddi kamatdöntő ülésén. A többség szerint a kialakuló négyszázalékos szinten megállhat a sorozat, bár egy vágás még beleférhet.

145487_galeria_nemzeti_bank_tanacsterem.jpg

A jövő keddi lehet az utolsó a tavaly augusztusban kezdődött kamatvágási sorozatban, majd az év végéig 4 százalékos szinten maradhat az MNB kéthetes irányadó kamatrátája − véli a Napi Gazdaságnak nyilatkozó elemzők többsége. Bár a 25 bázispontos keddi vágást még mindenki biztosra veszi, az év végével kapcsolatban már elég eltérő véleményeket fogalmaznak meg a szakértők.

Általában az országspecifikus kockázatok − így például a devizahitel-szerződések tervezett módosítása − miatt tartják néhányan indokoltnak a sorozat óvatos lezárását. Mások éppen a támogató külső környezet miatt azt is elképzelhetőnek gondolják, hogy 2,75 százalékig essen még idén a kamatráta. A féléves előretekintő szórás nagy, amit az generál, hogy a határidős kamatlábak másfél hónap után először ismét süllyedni kezdtek, vagyis a piac is inkább bizakodó a folytatással kapcsolatban.

A CIB Bank Zrt. alapforgatókönyve szerint júliusban az elmúlt hónapokhoz hasonló megfontolásból lesz még egy 25 bázispontos kamatvágás − véli Jobbágy Sándor makroelemző. A monetáris tanács (MT) a fundamentális helyzet alapján (alacsony infláció, kedvező inflációs kilátások, gyenge kereslet és gazdasági növekedés) egyértelműen további kamatcsökkentéseket lát szükségesnek, ugyanakkor a tanács már erőteljesebben figyelmeztet a külső piaci környezetből fakadó kockázatokra, amelyek óvatos kamatpolitikát tesznek szükségessé. Jó esetben lehetnek további vágások, ugyanakkor a jelzáloggal fedezett lakossági devizahitelek problémájának kezelése ügyében tett kormányzati nyilatkozatok új kockázatot jelentenek − véli Jobbágy. Ezzel az alapforgatókönyvvel ért egyet Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője is, aki szerint az enyhítés addig folytatódik, amíg nincs komolyabb piaci reakció. A ciklus végét Kondrát most a 3,0-3,5 százalékos sávban látja.

Alacsony inflációs számokat, a 3 százalékos jegybanki célt több mint egy százalékponttal alulmúló értékeket vár Árokszállási Zoltán, az Erste Bank Zrt. szakértője − még a maginfláció is 3 százalék körül jár. Az infláció jövőre is alacsony maradhat, igaz, több kormányzati intézkedés (tranzakciós illeték emelése, a cigaretta árrésének növelése) áremelő hatású. Az elemző szerint a várhatóan folytatódó rezsicsökkentés még a jelenleginél is lejjebb nyomhatja a drágulási ütemet az év végére, ugyanakkor jövőre a vállalati költségek növekedése a "felszínre bukhat", ha a kereslet valóban kissé magára talál. Az utóbbi hetekben világszerte megnyugodott a befektetői hangulat, miután az amerikai monetáris politikáról optimistábban vélekednek a piaci szereplők. Az árazások alapján Árokszállási úgy látja, hogy 4 százalék alatti alapkamat is kialakulhat őszre, ezzel együtt tartja várakozását, hogy a 4 százalékot elérve már nem lesz több kamatcsökkentés. A magas külső adósság miatt is kell a kamatprémium.

Az országkockázati felár mérséklődött az elmúlt egy hónapban, az infláció alacsony, így minden bizonnyal kitart a lazítás mellett az MNB − prognosztizál Gabler Gergely, az Equilor Zrt. elemzője, aki 3,5 százalékra várja idén az alapkamat alját, azonban szerinte elképzelhető egy ennél is alacsonyabb szint.

log1. valt átmenete0888.jpg

forrás:napi.hu

Fel kellett függeszteni az OTP kereskedést

2013.07.19. 16:41 Befektetés Blog

otpbank.jpg

Kora délutánra fel kellett függeszteni az OTP Bank Nyrt. részvényeinek kereskedését, miután több mint tíz százalékkal zuhant az árfolyam. Ráadásul a forgalom is kifejezetten magas, már 20 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a papírok.

Péntek kora délutánra 4130 forintig zuhantak az OTP-részvények a Budapesti Értéktőzsdén, ez 10,6 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtöki záróértéknél. A rövid felfüggesztés után folytatódik a kereskedés, a végleges felfüggesztés csak mínusz 15 százaléknál jönne. A zuhanást az a hír váltotta ki, hogy Csányi Sándor elnök-vezérigazgató csütörtökön 7,8 milliárd forintért adott el részvényeket. 

Csányi Sándor elsősorban agrár- és élelmiszeripari beruházások finanszírozására csoportosítja át a július 18-án értékesített OTP Bank részvényekből származó bevételt - reagált a bank arra, hogy a menedzser csütörtökön 7,8 milliárd forintért adott el részvényeket.

Az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója július 18-án, tízezer darab részvény megtartása mellett értékesítette a személyes tulajdonában lévő OTP Bank részvényeket. Ezzel egy időben a Bonitás 2002 Zrt. (mint. Csányi Sándor minősített befolyása alatt álló társaság) értékesítette a tulajdonában lévő OTB Bank részvények jelentős részét. Összesen 1,7 millió papírt dobott a piacra Csányi 7,8 milliárd forint értékben.

log1. valt átmenete0888.jpg

(Forrás: napi.hu)

Leminősítette Franciaországot a Fitch

2013.07.18. 18:19 Befektetés Blog

Leminősítette Franciaországot a Fitch - jelentette be a hitelminősítő az európai tőzsdék zárását követően.
 
fitch_ratings_minosito.jpg
 
 
Az új, AA+ besorolást a hitelminősítő elsősorban azzal indokolta, hogy a jelenlegi trend folytatódása esetén 2014-ben az ország államadóssága a GDP 96 százalékát tenné ki. Ezek után csak fokozatosan mérséklődhetne az adósságszint, 2017-re 92 százalékra.
A Fitch továbbra is stabil kilátást tart érvényben az ország besorolására, vagyis további leminősítés nem várható, legalábbis egyelőre.

A lépést követően az Egyesült Államok az egyetlen ország, amely magasabb adósságráta mellett is AAA besorolással rendelkezik, igaz, negatív, leminősítést valószínűsítő kilátással.
log1. valt átmenete0888.jpg

Merrill Lynch friss alapkezelői felmérés

2013.07.18. 15:39 Befektetés Blog

A kínai lassulástól való félelem ellenére a befektetők bíznak a világgazdaság növekedésében, a kötvényeket alul súlyozzák és a fejlett országok részvénypiacaiban látnak fantáziát a feltörekvő piacokkal szemben - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből.
 
 539w.jpg
 
A kínai gazdaságtól egyre kisebb növekedést várnak a befektetők, ennek ellenére pozitívak a várakozásaik a világgazdaság egészének növekedési kilátásaival kapcsolatban - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből, amelyben 238, összesen 643 milliárd dollárnyi vagyont kezelő szakembert kérdeztek meg. A válaszadók nettó 52 százaléka vélte úgy, hogy a világgazdaság növekedni fog a következő 12 hónap során, ez nagyjából a júniusi felmérésben ért mértékkel megegyező arány.
Kína kilátásait eközben egyre borúsabban látja a szakma, nettó 65 százalék szerint a következő évben gyengülni fog az ázsiai ország gazdasága, tavaly decemberben még ugyanennyien voltak akik annak erősödésében bíztak. A kínai gazdaság kemény földet érését immár a szakértők 56 százaléka vélte a világ pénzügyi piacait fenyegető elsődleges veszélyforrásnak.
A befektetők hite a fejlett gazdaságok növekedésében tükröződik a kezelt portfóliók allokációjában is. Nettó 52 százalékuk felülsúlyozza a részvényeket, s nettó 83 százalékuk favorizálja a dollárt más devizákkal szemben, ez a legmagasabb arány a felmérés története során. Eközben a kötvényekkel szembeni bizalomvesztés egyre nagyobb, nettó 55 százalék alulsúlyozza őket, s a portfóliók készpénzhányada az egy éve tapasztalt legmagasabb szintre, 4,6 százalékra emelkedett, ami jó jel lehet a részvények számára.
A jelek szerint a piacon teljes erejéből tombol a nagy rotáció (az eddig kötvénytúlsúlyos portfóliók részvények irányába történő átrendeződése), s a folyamat erősödhet, ha csillapodnak a kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak - mondta Michael Hartnett, a BofA Merrill Lnych Global Research vezető befektetési stratégája.
A kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak átragadtak az összes feltörekvő piac megítélésére. A válaszadók nettó 44 százalékának véleménye szerint a feltörekvő országok cégeinek profitkilátásai jelenleg a leggyengébbek, ez a legrosszabb arány a felmérés történetében. Ugyanakkor a válaszadók többségének véleménye szerint a feltörekvő piaci részvények árfolyama még nem csökkent eleget ahhoz, hogy tükrözze a jelentősen leromlott profitnövekedési kilátásokat. A portfólió menedzserek jelenleg nettó 18 százaléka súlyozza alul ezt a régiót, s nettó 26 százalék tervezi csökkenteni súlyát a következő 12 hónap során. Az egyetlen kivételt Oroszország jelenti, az orosz részvényeket nettó 50 százalék felülsúlyozza, ez 12 százalékpontos növekedést jelent júniushoz képest.
A fejlett részvénypiacok szeretete eközben egyre nagyobb. A japán cégektől az alapkezelők többsége immár 10 százalékot meghaladó profitnövekedést vár a következő év során, s nettó 27 százalékuk felülsúlyozza jelenleg a szigetország részvényeit. De pozitív az amerikai részvénypiac megítélése is, a júniusi 25 után immár 29 százalék azok aránya, akik a benchmarkjukhoz képest nagyobb arányban tartanak amerikai részvényeket portfólióikban.

log1. valt átmenete0888.jpg
süti beállítások módosítása