Gazdasági Körkép

A blog a jelen gazdaságát, annak fejlődését és eseményeit tárgyalja, így szolgáltatva minél relevánsabb információkat a befektetői szférának. Itt nem csak a tőzsdei kereskedők vagy a különböző befektetési portfóliókban érdekeltek találhatnak hasznos írásokat, de a naprakész pénzügyi szakemberek is tájékozódhatnak segítségünkkel. Szerkesztőink mindegyike a pénzügyi piacon és a tőzsdei kereskedésben jártas szakember, így bizalommal forduljanak hozzánk akár valamely társoldalunkon keresztül is. Kellemes böngészést kívánunk!

Friss topikok

Címkék

A skótok szavazhatnak majd függetlenségükről

2012.10.30. 19:00 Befektetés Blog

wattie-scotland.jpg

A skót miniszter Alex Salmond és a Egyesült Királyság minisztere David Cameron aláírtak egy megegyezést ami szerint a skótok szavazhatnak majd függetlenségükről még 2014 végéig. A körülbelül 4 millió szavazó közül egyenlőre a döntő többség nem szeretne függetlenné válni, és egyébként is sok kérdést vetne fel a több mint 300 éves unió elhagyása. 

Alapvetően három kimenetel valószínűsíthető. Az első, hogy maradnak ez Egyesült Királyságban. Így kisebb függetlenség mellett élvezhetnék a nagyobb biztonságot és a megosztott kül- és belügyeket. Amennyiben kiválnának, abban az esetben a legnagyobb szomszédjuk a versenytársukká válna és sok kérdés felmerülne, mint a nemzetbiztonság és az EU tagság. A harmadik, meglehetősen népszerű megoldást a devolution plus nyújtja, aminek keretében adórendszerük és közügyeik kétharmadát irányíthatná a skót parlament, továbbra is a királyság részeként. 

Milyen fontosabb kérdéseket vetne fel az elszakadás? A nemzetközi jog szerint valószínűleg egy független Skócia új államként kellene jelentkezzen az EU-ba. Az EU országoktól elárt, hogy amikor és amennyiben a feltételeknek megfelelnek, bevezessék a közös devizát, ez ilyen téren nyomást gyakorolna az országra. Amennyiben kapnának egy speciális kedvezményt, hogy az Angliának kiszabott feltételekkel tagok maradhassanak, akkor nem kellene újra jelentkezniük viszont nagy eséllyel a font maradna a pénzük, ami kérdéseket vetne fel a függetlenségükkel kapcsolatban. 

További kérdés lenne az északi-tengeren lévő olajmezők sorsa. A leginkább elfogadott nemzetközi megegyezés ezzel kapcsolatban a Genfi egyezmény, ami a demarkációs vonalak szerint dönti el, kihez tartozna a terület. Ez mintegy 91%-ban a skótok kezébe adná az olajat, ami az UK-ban nem váltana ki nagy örömöt. Ugyanakkor kérdéses, hogy Skócia mit tudna ezzel elérni, hiszen ezek régi mezők amiknek a termelékenysége csökken. Az újak úgy látszik jelenleg, hogy kisebbek és a kinyerésük drágább lenne. 

Sok kérdést felvetne a függetlenség, de jelenleg nem valószínű, hogy a teljes kiválás mellett döntenének a szavazók. Amennyiben igen, Skócia akkor is az Európai Unió tagja lenne előbb vagy utóbb, ez nagyban valószínűsíthető, így befektető szemmel nem történne fontos változás.

log1. valt átmenete0888.jpg

Hogyan fizetjük meg mi emberek a világ tartozását?

2012.10.10. 17:41 Befektetés Blog

ECB2.jpg

Mint az sokan tudjuk, a gazdaságban valakinek a nyereségét mindig meg kell valakinek fizetnie. Naivság lenne hát azt gondolnunk, hogy ez a pénz nyomtatásával máshogy van. Manapság sok jegybank úgy kezeli a válságot, hogy államkötvényeket vásárol és friss pénzt pumpál a gazdaságba. A kérdés, hogyan fizetjük meg ennek az árát mi, emberek? 

A válság miatt a központi bankok 2008 óta eddig nem látott kamatvágásokat, monetáris és fiskális stimulusokat alkalmaztak. Nemrég a QE3-al, amikor is az Egyesült Államok még több pénzt kezdett pumpálni a piacra, bebizonyosodott, hogy nem zárkóznak el a magasabb inflációtól az adósságuk csökkentésének érdekében. Az Európai Központi Bank vagy a Japán Központi Bank politikája is nagyon hasonló, gondoljunk csak ez EKB kötvényvásárlásaira. A két politika a gyakorlatban ugyanazt a célt szolgálja.

A több pénz nincs ingyen, sőt nagyon is drága nekünk, embereknek. Ezek a lépések inflációhoz vezetnek, amit csak a gazdaság ennek megfelelő mértékben való növekedésével lehetne ellensúlyozni. Ez jelenleg még nem történt meg, pedig a pénzből már nem keveset a piacra öntöttek. Ez folyamatosan csökkenti a privát betéteink értékét, és a növekvő nyersanyagárak miatt az általános költségeket is, így az életszínvonalat. 

A kormánynak ez közelről sem annyira rossz, mint nekünk. Amint az infláció meghaladja a kamatrátákat, abban a pillanatban a mi betéteinkkel egyetemben a kormány tartozása is elkezd inflálódni. Ugyanakkor az alacsony kamatok miatt olcsón tud még több pénzhez jutni. Ha kicsit körülnézünk a világon, láthatjuk, hogy sok állam tartozása új csúcsértéket mutatott, ezt pedig valakinek meg kell fizetni. A jelenlegi politikából úgy látszik, végül mi leszünk azok, akik ha nem is készpénzzel, de privát betéteink értékével, életszínvonalunk nehezebb megtartásával vagy kamatokkal meg kell majd fizessük a gazdaságpolitikai lépéseket. 

A sok stimulus igazán akkor okoz majd még gondot, mikor rájövünk, hogy ez csak papír, és a gazdaság beindulásával ez a sok olcsó pénz elönti majd a piacokat. Amint rázúdul a vállalatokra ez az újdonsült kereslet, az áremelések máris könnyedén elérhetőek lesznek a vállalatoknak és ez hirtelen megugró inflációval társulhat majd. Csak remélni merem, hogy a fizetések képesek lesznek valamennyire követni ezeket az árváltozásokat. 

log1. valt átmenete0888.jpg

süti beállítások módosítása